recep tayyip erdogan

2018. április 18. 15:47 | MTI

Erdogan bejelentette a török előrehozott választásokat

Június 24-én előrehozott elnök- és parlamenti választást tartanak Törökországban a végrehajtó elnöki rendszer bevezetése érdekében - jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán az ankarai államfői palotában.

2018. január 27. 05:55 | Huszák Dániel

Félelmetes háború tombol Európa határában - íme 10 szuperfegyver, amivel odacsaphatnak

A múlt héten török csapatok támadták meg a kurdok által ellenőrzött, egyébként Szíriához tartozó Afrint. Az invázióval a NATO második legnagyobb hadserege teljesen szembemegy a szövetség érdekeivel, sőt az Egyesült Államok által felfegyverzett és kiképzett kurdok ellen nyílt háborút indított. Mindezt a régiós amerikai érdekek legnagyobb ellenlábasával, Oroszországgal koordinálva kezdték meg Erdogan katonái. Vannak, akik az Olajág hadművelet miatt erősen elkezdtek aggódni, hogy Törökország szakítani készül a NATO-val és inkább az orosz érdekszférába csatlakozna, ahol támogatást nyerhet a kurdok ellen viselt háborújához és területszerzési igényeihez. Egy ilyen átállással - bármilyen kis esélye is van -, a NATO rengeteget vesztene, nemcsak előerő és ütőképesség szempontjából, hanem technológiailag is. Bemutatunk tíz török fegyvert, amely viszonylag korszerűnek számít és finoman szólva is előnytelen lenne a NATO-nak, ha netán az orosz érdekszférában kötne ki.

2018. január 05. 21:44 | MTI, Portfolio

Békülnének a törökök a németekkel, kioktatta Macron Erdogant

Barátkozó hangvételű, a német-török kapcsolatok helyreállítását szorgalmazó cikket írt a török külügyminiszter pénteken német lapokba azelőtt egy nappal, hogy Németországba látogat. Közben Recep Tayyip Erdogan török elnök ma Párizsban járt, szintén az uniós kapcsolatok javításának reményével, de Emmanuel Macron francia elnök világossá tette, hogy a jogállamisági és emberi jogi problémák miatt nem lehetséges előrehaladás Törökország uniós csatlakozásában. Tapintani lehetett a feszültséget Macron és Erdogan közös sajtótájékoztatóján, ahol a török elnök elég keményen kiosztotta a zűrös ügyről kérdezni merészelő újságírót.

2017. november 21. 10:10 | Portfolio

Mi folyik most a törököknél? És hol lesz a vége?

Idén már másodszor mondhatjuk, hogy a piac bünteti Törökországot: először januárban esett egy hónap alatt 3,6-ról 3,95-ig a líra a dollárral szemben, majd egy korrekció után az elmúlt egy hónapban megint majdnem 8 százalékkal gyengült a deviza, így kedd reggel új történelmi mélypontot látunk. A történet nem sokat változott, továbbra is Erdogan elnök vezetési módszerei aggasztják a befektetőket, a török vezetés lassan minden korábbi szövetségesével összerúgja a port.

2017. október 02. 09:42 | Portfolio

Nem kér az EU-tagságból Törökország

Törökországnak már nincs szüksége az európai uniós tagságra, de egyoldalúan nem vonul ki a megfeneklett csatlakozási tárgyalásokból - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő vasárnap Ankarában a parlament őszi ülésszakának megnyitóján.

2017. augusztus 18. 16:39 | MTI

Erdogan a németországi törököknek: ne szavazzatok se Merkelre, se Schulzra!

Recep Tayyip Erdogan török államfő a péntek déli muzulmán ima után Isztambulban újságíróknak nyilatkozva arra szólította a Németországban élő törököket, hogy a szeptember 24-i német parlamenti választáson ne szavazzanak olyan pártra, amely "Törökország ellensége" - számolt be róla az NTV török hírtelevízió.

2017. július 20. 19:20 | Portfolio

Új európai krízis pattant ki

Egyre súlyosabbá kezd válni a Németország és Törökország között folyó diplomáciai konfliktus, a jelek szerint gazdasági következményei is lehetnek a szembenállásnak, amit a törökök lépése és az erre adott német irányváltás okoz. Közben német vállalatok is a török hatóságok látókörébe kerültek. A török líra már érzi a feszültséget.

2017. április 25. 21:55 | MTI

Erdogan visszaszólt: 54 éve várunk az ajtóban

Törökország átgondolja álláspontját az európai uniós csatlakozás kérdésében, ha az EU tovább várakoztatja és bizonyos tagállamok kitartanak jelenlegi ellenséges mentalitásuk mellett - nyilatkozta Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden ankarai palotájában.

2017. április 17. 21:17 | MTI

Új népszavazások jöhetnek Törökországban

A török elnök kilátásba helyezte hétfőn, hogy újabb népszavazásokat ír ki az Európai Unióhoz való csatlakozásról és a halálbüntetés visszaállításáról.

2017. március 16. 09:57 | MTI

Több millió menekült Európára szabadításával fenyegetnek a törökök

Ankara részben felfüggesztette az Európai Unió és Törökország közötti menekültügyi megállapodást, így az intézkedés értelmében Törökország jelenleg nem vesz vissza illegális migránsokat Görögországból - jelentette be szerdán Mevlüt Cavusoglu külügyminiszter a 24 TV török televízióban. A törökök azzal is fenyegetnek, hogy az egész megállapodást is felmondják, így a Törökországban feltorlódott akár többmilliónyi menekült is útnak indulhatna Európa nyugati fele irányába. A fejleményekre reagálva ma rendkívüli sajtótájékoztatót tart Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter délelőtt 11:15-kor.

2017. március 05. 18:02 | MTI

Demokráciából próbálta kioktatni a németeket a török elnök

A török elnök szerint Berlin a "náci gyakorlatot" követi azzal, hogy megtiltja a török politikusoknak az államfői jogkör kiszélesítését célzó alkotmánymódosítás melletti kampányolást a német városokban. A tavaly nyári török puccskísérlet több tízezer fős megtorló akcióját levezénylő Recep Tayyip Erdogan emellett azt is mondta Németország már nem demokrácia, letért annak útjáról és náci időkhöz hasonlította a mostani német hozzáállást.

2017. február 09. 17:32 | MTI

Putyinék véletlenül megtámadták a török hadsereget

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön telefonon fejezte ki sajnálatát és részvétét nyilvánította Recep Tayyip Erdogan török elnöknek amiatt, hogy Észak-Szíriában az orosz légierő "véletlenül" török katonákat ölt meg - jelentette a Habertürk török napilap internetes oldalán.

2017. február 02. 17:43 | MTI, Portfolio

2,2 milliárd eurót már kaptak a törökök, hogy visszatartsák a menekülteket

A nemzetközi terrorizmus elleni harcban nemzetközi megegyezésre van szükség - hangsúlyozta Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön Ankarában, Angela Merkel német kancellárral közösen tartott sajtótájékoztatón. Pikáns felhangot adott a találkozónak, hogy néhány órával előtte Erdogan egyik tanácsadója gyakorlatilag megfenyegette Európát, hogy felmondja a tavaly márciusban kötött megállapodást arról, hogy visszatartja a szír menekülteket.

2016. november 20. 18:40 | MTI

Az EU helyett már Oroszország és Kína felé kacsingat Erdogan

Törökországnak nem kell mindenáron kötnie magát az EU-csatlakozáshoz, inkább beléphetne az Oroszországot és Kínát is tömörítő Sanghaji Együttműködési Szervezetbe (SCO) - írta a Hürriyet című napilap vasárnap Recep Tayyip Erdogan török elnökre hivatkozva.

2016. november 17. 16:46 | Portfolio

Minden hatalmat Erdogan kezébe adna a török kormány

Eltörölné a miniszterelnöki pozíciót a török kormány és egy az amerikaihoz hasonló elnöki rendszert építene ki - mondta egy török miniszter az AFP hírügynökségnek. Ezzel azt is biztosítanák, hogy Recep Tayyip Erdogan elnök tovább maradhasson hatalmon, illetve minden hatalmat ő kapna a kezébe.

2016. október 05. 20:30 | MTI

Putyin és Erdogan energetikai projektekről tárgyalt

A szíriai konfliktusról és a nagyszabású közös energetikai projektekről tárgyalt telefonon szerdán Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török államfő - közölte a Kreml sajtóosztálya.

Részletes keresés